Legfrissebb

Legfrissebb //

Monumentális vitrailok a gimnáziumi kápolnában

2008. május 20.

Lászlófy Pál, a Márton Áron Gimnázium volt igazgatója szívügyének tekintette ezek helyreállítását.

Régi diákok és tanárok visszaemlékezései, valamint a Szent Kereszt Plébánia padlásán megtalált régi vitrail töredékei képezték a Nagy Ödön és Vorzsák Gyula művészek által elkészített munka kiindulópontját. Az alkotók egy teljesen új vitrailt készítettek, amely színvilágában újszerű, a monumentalitásra törekszik.  A közel ezer üvegdarabból összeállított alkotás részben Nagy Ödön műtermében, részben pedig a helyszínen, a gimnázium kápolnájában készült. A vitrailok magassága 3,25, illetve 2,80 méter. Védőanyaggal is bevonták őket, ugyanakkor kívülről egy másik üvegablak is védi a rongálástól, az időjárás viszontagságaitól. A monumentalitást fokozzák az erős színhatások is.

A volt igazgató hangsúlyozta: több cég és intézmény is hozzájárult az elkészítéshez, így a Benzot-Har, az Infopress és a Harmopan mellett a Segítő Mária Gimnázium szülői közössége, a Szent Kereszt Plébánia, a Budapesti Pro Professione Alapítvány, Eger Város Önkormányzata, valamint az Eszterházy Károly Főiskola.

» Képek az eseményről

« Vissza